(+36) 30 611 5563,

     (+36) 30 734 8220

   1071 Budapest, Damjanich utca 9. 5/1

   fokke@fokke.hu

   10404072-50505351-51571005

Hónap üzenete

Vigyázzunk egymásra!
Támogassuk embertársainkat és egymást a társadalomért elkötelezett feladatok megoldásában.

 

2018  Október

A mindennapok mindensége...
  Előfordulhatnak időszakok mindenki életében, amikor a mindennapok időnkénti egyhangúsága, szinte áramlatként elragadni látszik a célok és a remény pillanatait.
Mi most e pillanatot erősítendő, útjára küldjük palackpostánkat az alábbi gondolati cseppel:

   Hajótörés során elhagyatott sziget partjára vetett ki az óceán vize egy embert. Azon imádkozott nap, mint nap, hogy jöjjön és megmentse valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
   Aztán egy napon, amikor elment halászni, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen leégett már csak a füstölgő hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nem csak, hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába, és ekképp igyekezve jobbá tenni azt, épített magának egy kis zárt menedéket, még az is oda lett.
   - Hogy tehetted ezt velem Sors? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Miért kellett ezt is elvenned tőlem? – kiáltotta elkeseredetten az óceán hullámai felé.
   Másnap kora reggel arra ébredt, hogy egy hajót ringatnak a hullámok a parton. Nem hitt a szemének! Amikor aztán felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy miként találták meg, honnan tudták, hogy ő ott van.
- Hát a nagy füstből, amit csináltál! Abból láttuk, hogy van itt valaki ezen a lakatlan szigeten - felelte a kapitány…

 

2018  Szeptember

A várakozás fenntarthatósága...

Esendőn nézünk a világba és a világra, miközben minden nappal, amit mögöttünk hagyunk - a csönd felé navigálunk. A bizonyosság csendje felé, amelyben a pillanatok kopogva érkeznek, s ahol a lét szürke közönyének fátylát fellibbenti az egymás iránti törődés öröme.

Odakint az univerzumban van egymilliárd galaxis és mindegyikben van ugyanannyi csillag.
A földön ma, él 7,6 milliárd ember, de vajon hány emberben van legalább egy - Csillag?…

Várakozón tekintünk egymásra - nap-nap után.

Az ismeretlen XXI. századi költő falverse szerint:

"Világosságot fenntartani
 múló erők szülik,
 a sötétség állandósága
 ebből táplálkozik."

Mert az egyetlen igazi kudarc, ha nem azt csinálod, amiben hiszel.

 

2018  Augusztus

Elforgácsolódott szavaink és tetteink…

Egyes szavaink és többes tetteink tartalmának rehabilitációjáért megidézzük az építő türelem tiszteletre méltó eredményének alábbi opusát:

http://www.youtube.com/watch_popup?v=jJrzIdDUfT4&vq=medium

 

2018  Július

Az érték fenntarthatósága…

    Az ember nem áru, hanem érték. A világunk nem üzlettér, hanem élettér. Az ősi tapasztalásainkkal ellentétes kortüneti boldogság- és haszonhajsza gyorsuló iramban falja fel földi és emberi elhivatottságunkat, miközben saját embertársaink és az élővilág is áldozattá válik köröttünk…
    Márpedig a természet sem a feldolgozóiparra váró javak értéktára, hanem élő részek érzékeny egysége és egésze, melynek komplexitását nemhogy felismerni nem vagyunk képesek - megfelelően, de még fenntartható értékként kezelni is alig, alig…
    Tudhatnánk, hiszen itt élünk: minden egyes kipusztított fajjal és élettel egy csillagot oltunk ki az emberiség jövőjének égboltján…
    Csökkenő égi fényünket vakítóan takarjuk el mára az általunk kreált mesterséges földi fényözönnel. Fény horizontunk kupolájában már csak fakón és dermedten villódznak a távolság és mélység hitét erősítő és igazoló galaxisbeli csillagfények.
Ekképpen maradunk magunkra lassan és biztosan önnön fényességünk egyre rövidülő távú világában…

    Hérakleitosz pedig már ránk hagyta, úgy 2500 éve, az érték fenntarthatóságáról szóló gondolatát:
"Egész és részei sincsenek egymás nélkül. Az egynek csak úgy van értelme, ha a minden van, mert egysége csak a többnek lehet. Viszont a minden sem lehet az őt összetartó egység nélkül."

 

2018  Június

   A világa megértését kereső Vándor a Mesterhez fordult:
Mester, szeretném megtudni, hogy milyen a itt a földön a valódi Paradicsom és milyen a Pokol.
A Bölcs odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
   A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Láthatóan az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

Az ember megborzongott nyomorúságukat és szenvedésüket látva.
   A Bölcs ekkor azt mondta: amit most láttál az volt a Pokol.
   Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. A Bölcs kitárta azt is és a látvány, ami az ember elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott is volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak, és nevetve beszélgettek egymással. Az ember ekkor azt mondta a Bölcsnek: én ezt nem értem!

   Ó, pedig ez egyszerű - válaszolta a Mester - ez igazából csak „képesség” kérdése. Ők megtanulták etetni egymást, míg a mohó és önző emberek csak magukra gondolnak...

 

2018  Május

A világ fenntarthatósága…

Zaklatott a világunk. 
Az újkori népvándorlás rendületlenül dörömböl Európa kapuján, hasonlóképpen, mint a világot lassan, de biztosan átformáló klímaváltozás… Mindez hirtelen, és mégsem váratlanul...
Mindkettő az ok és okozat szenvedéstörténete lesz az emberiségnek. Sőt, már az is, és lesz még jó ideig. 

Végsőkig elszánt tömegek igyekeznek kétségbeesett bátorsággal, egyelőre még lágy erőszakkal átlépni az álomvilágnak hitt földi lét-tér küszöbét. A kortüneti állapotok alapján hamarosan embertömegek indulnak el keresni az új otthont a számukra új világban, ahol a rövid földi lét tüneményét: a biztonságot és elviselhető humanizmust már nem csak kívülről csodálhatják…

De humánusan már szinte alig megoldható és visszafordítható folyamatok örvénylenek körülöttünk. Mégis, tizenkilencre húz lapot most a világ. Holott éppen abba kellene hagyni ezt a globális kísérletet és játékot: kísérlet az emberekkel és társadalmakkal, a játékot az élettel és a Földi lét fenntarthatóságával. Nehezen látja be az emberiség, de e folyamatban nemcsak a Föld, hanem a szerencse is forgandó…

Ám a tükörországok valóságába érkező új telepesek, csak álmaik felhőpalotáinak tükörmélységű káprázatában eszmélnek majd lassan a valóságra… A magukkal hozott ősi tanítások remélhetőleg nem csak alamizsnáért hajladozó tudásbázist biztosítanak számukra ebben az időnként univerzumnyinak magát láttató civilizációs és multikulturális térben. 
A befogadás azonban elfogadást is feltételez. Egyébként mi lesz a játék vége?

Hogy is mondotta volt, Bulányi György piarista szerzetes:

- A világon csak jókedvű emberek segíthetnek.

 

2018  Április

Az Üzenet ...

A helyes viselkedés az egymás iránti kölcsönös tiszteleten és az emberi méltóság elismerésén alapszik. Úgy tűnhet, e megfáradt kor értékrend kútjait tápláló forrásokban újra kell füröszteni az emberi lét ezen alapvetését, amely pedig már több ezer éve ránk hagyatott…

Már Konfucius a jó és a helyes társadalmi viselkedés zsinórmértékéül ajánlotta azt, amit Buddha, majd Jézus is aranyszabályként fogalmazott meg. Ez ekképpen szólt, szól,
s érvényes ma is:

„Amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek, azt te se tedd mással.”

Reményteljes Húsvéti Ünnepet kívánunk!
A várakozás kőbe formált misztériuma megerősíti a lehetségest.

 

2018  Március

A fabula...
A társadalom egyes alapköveinek ingókövekké válása nyomán az alábbi gondolat véset, mint fabula rajzolódott ki egy sziklán:

Az öregember így szólt unokájához:
- Egy harc dúl bennem, gyermekem, folyamatosan egy rettenetes harc. Ezt a harcot két farkas vívja. Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az arroganciát, valamint és az irigységet, kapzsiságot és az önzést. Ugyanakkor a másik farkas a nyugalmat, a békét, a szeretetet, a derűt, a nagylelkűséget és a jóindulatot jelenti.
Úgy tapasztaltam életem során, hogy ez a két farkas küzd bennem, benned és minden emberben.
A gyermek elgondolkodott nagyapja szavain, majd hosszú csöndet követően bizonytalanul megszólalt:
- És melyik farkas fog győzni, nagyapa?
Az öreg egyszerűen válaszolt:
- Az gyermekem, amelyiknek életed során enni adsz.


2018  Február
A Földről alkotott gondolkodásunk fenntarthatósága...

A „nyugati világok” társadalmai belekényelmesedtek önnön önmegvalósító vagy éppen önző létezésükbe. A Minden akarása lett az emberi teremtés célja, ez vált követendő mintává, ezt tekintik tömegek is a példaadó és követendő értéknek...
   Elfelejtődtek a tanítások és a súlyos áron tanult leckék: a nemrég még oly könnyesen, a „blood, sweet and tears” által megvívott csaták, amikor a civilizáció tényleges és normális működése és fenntarthatósága volt a tét.
A közöny és tétlenség, az önös érdekek szűklátókörű, elvárás elvű, jólétbe csavart édesítőszerei, mint a lassan ható méreg terjedtek el és hatnak mára hatékonyan a társadalmak testén.
   Az emberiség játékszobájába belopództak a gondtalan felelőtlenség ártó árnyai és szellemei, s már a gyermeki ártatlanság kora is manipulálódik a mammoni úrasztal előtt.
Azt hihetnénk: elég volt a történelmi tapasztalat, amit eleddig kaptunk, de az új paradigmaváltás pixel cunamijában minden jelenség, eredmény és történés kihívó hangoskodással és magamutogatással szárnyal, és ég rá a föld minden lakójának retinahártyájára... Ami eddig zártkörű vagy behatárolt volt egy szűk körű VIP népesség, vagy éppen a „nyugati társadalmak” számára, nos az mára már tárva-nyitva áll a mindenség és mindenki előtt...
   Az eddig elért társadalmi és egyéni jólétért letarolt földi javak maradékaiért újabb jóléti igénylők áradatával szembesül a világ, nyilvánvalóan végleg kimerítve ezzel Föld Anya immáron kiapadófélben lévő utolsó javait is.
   Az emberiség elérkezett egyre gyorsuló vándorlása során a belátás és a megértés, az elosztás és megosztás sziklaszirtjének szélére, ahonnét csak visszafordulni lehet..., vagy éppen messze látni, túl látni földközeli horizontunkon, s ezáltal átgondolni és újra gondolni az eddig megtett hallatlan gyors technikai evolúciós utunkat...

2018  Január
A párbeszéd fenntarthatósága...

Az európai történéseket látva nem lehet mást ajánlani, minthogy: nyilvánosság a legjobb védelem.

Amikor az idő lombikjában beáll a földi egyensúly, akkor keletkezhet valami új dolog.
Egész emberi létünk, életünk itt a Földön ennek az egyensúlynak a kereséséről szól. Az egyensúlyról, amely létrejöhet - éppen a párbeszéd által. E párbeszédhez kell a nyíltság és a nyilvánosság.

Mialatt földrészünkön ideológiák és eszmék ütköznek a hétköznapok szikár történéseivel, azalatt a valóság tényei egyre súlyosabb felhőtartalmakként gyülekeznek kontinensünk egén...
Korunk irányadó eszmei áramlataként sodródó humanista naivizmusa, és annak körmönfont európai gyakorlói patikamérlegen adagolják a valóság tényeit, míg mázsa mérlegre pakolják a valótlanság szirmait. Ekképpen egyik tétel esetében sem mozdul ki a mérleg nyelve – mely így irányt és mértéket mutathatna.
A valóság ezalatt súlytalanul lebeg fölöttünk az időtérben, a történelemformáló eseményeket megelőző szabadesésben...
A többit pedig, majd az emlékek őrzik... Ennyi a történet.

2017 December

A csend, a belső megnyugvás birodalmának egyre kérgesedő falain kopogtat az Advent.
Bebocsátást remél az a ritka pillanat és időszak, amikor az emberben egymásra vetülhet a lét síkja és széle, az élet fénye és az elmúlás árnyéka, amely megteremtheti a belátás halhatatlan pillanatát:

„Vannak itt a világon nehéz, szárny nélküli emberek. Ők lent a földön járnak.
Vannak emberek, akik szárnyalnak, és egyre feljebb kőrözve lebegnek.
Vannak a könnyű emberek, akik könnyűséggel emelkednek, és ismét leesnek.
Vannak erős szárnyú emberek…
Vannak mennybéli emberek, kik az emberek iránt érzett szeretetből a földre szállnak, szárnyaikat összezárják, és másokat tanítanak repülni.
Azután, mikor már elengedhető a jelenlétük itt, ők újra visszaemelkednek a magasba.”

Tolsztoj, 1879

0
0
0
s2sdefault